Nem mindegy, hogyan gondolkodunk saját lényünkről, létezésünkről. Azt, hogy milyen a világlátásunk mélyen meghatározza az önmagunkról alkotott képünk. Identitásunk, énlátásunk értékmérő. Tudatossá akkor válik, ha bizonyos kérdésekre megtaláljuk magunkban a választ.
Fókuszáljunk hát befelé! Térképezzük fel belső galaxisunkat! E csodás felfedezőút során fény derül majd arra, milyen személyiségjegyeket is hordozunk magunkban. Ezek megismerése és felismerése sokat tud segíteni abban, hogy az identitásunk elkezdjen rendeződni, és ezáltal eredményesebbek lehessünk az életünkben. Sokszor tapasztalom csapatmunkák során, hogy azért siklanak félre munkafolyamatok, mert a közös feladaton dolgozó emberek nincsenek tudatában annak, hogy kik is ők valójában. Nem ismerik értékeiket és adottságaikat – amik bennük rejtőznek már egészen a fogantatásuk pillanatától kezdve – és egész mássá akarnak válni, mint amire őket a saját talentumaik predesztinálnák. Az én öntudatra ébredésem is egy viszonylag friss élmény. Eszmélésemet megelőzte egy igen hosszú folyamat, amelyben apránként tárultak fel az útravalóul kapott kincsek. Az önismeretnek ebben a folyamatában a legfontosabb az, hogy a változásban ne valakivé akarjuk válni, hanem képesek legyünk visszatalálni kezdeti önvalónkhoz.
Lehet, hogy egy kicsit meredeknek tűnik majd a gondolat, amit képviselek, de ízlelgessétek és ha tetszik, tegyétek magatokévá, éljetek vele.
Azt gondolom, hogy Isten a legtökéletesebbet alkotta mibennünk és általunk. Ahogy Böjte Csaba mondja: „Isten nem teremt selejtet.” Akármilyennek születünk is meg és alakulunk életünk során, az ott magában, az esszenciájában egy makulátlan egység arra az életre amire mi létre lettünk hívva, amiért az élettel meg lettünk ajándékozva Isten és a szüleink által.
A fogantatásunktól a születésünkig tartó kilenc hónap a legmeghatározóbb szakasz az életünkben. Kutatások bizonyítják, hogy amikor az édesanyák még nem is tudják, hogy várandósak, már akkor elindul a sejtek osztódása, és a sejtcsoportosulások szétválásában megjelennek azok a funkciók, amelyek meghatározzák, hogy mely sejtcsoport mely szervekért fog felelni. Ha az édesanyát ebben az első, kritikus időszakban bármilyen érzelmi vagy fizikai trauma éri, akkor a már felnőtt gyermekében az a szervcsoport fog megbetegedni, vagy nehézségekkel küzdeni, amelyik az osztódás során épp a legsérülékenyebb fázisban volt. A magzati történések mélyen bevésődnek az ember identitásába.
A következő szakasz hét éves korunkig tart, amikor is théta-állapotban (ún. éber alvó állapotban) vannak az agyhullámaink, és a tanulás legerőteljesebb folyamatai zajlanak. Nem a tudatos aggyal tanul a gyermek, hanem mint egy szivacs szívja magába a környezetéből jövő információkat és lesi el másolás útján a szülei programját. Amikor hétévesen ez a théta-állapot lezárul, s a tudatalatti gondolkodás kapujára egy retesz kerül, akkor azokat a sémákat és hiedelmeket fogjuk elővenni, amit a magzati kortól kezdve hét éves korunkig bezárólag magunkévá tettünk. Olyan szűrőn keresztül fogjuk látni a világot, amilyen tapasztalások és élmények értek minket addigi életünk során. Elgondolkodtató, hogy akkor ez vajon a mi tudásunk, a szüleinké, netán az ő szüleiké? Ezek a keretet adó hiedelmek akár sejtemlékezet szinten képesek öröklődni generációról generációra. Ha ez így van, akkor nem a szokásainkon kell változtatnunk elsősorban, hanem leginkább vissza kell találni ahhoz a tisztasághoz, ami a fogantatásunk pillanatában megadatott, azaz az akkori tökéletességünkhöz. Nekem az a Szentírási idézet, amiben Jézus kijelenti: „Ha nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem mentek be az Isten országába” (Mt 18,3), itt nyert értelmet. E folyamat sikerének titka abban rejlik, hogy nem kívülről erőltetünk magunkra dolgokat, hanem az alapoktól indítjuk a fejlődést. Azokat a legmélyebben lakozó gyökérhiedelmeket kell tudnunk felkutatni, megtalálni és átírni, ami meghatározza a viselkedésünket a mindennapokban. Ahogy a fának se a gyümölcsét kezdjük el kezelni, ha a fával probléma van, hanem a gyökerét kezdjük el táplálni. Ha a gyökér rohadt, hiába szépítgetjük a gyümölcsöt vagy a levelet, abból sosem lesz egészséges fa.
Az alapoktól való építkezés egyik kiváló eszköze a szufi szellemiségű enneagramm, melynek kilenc személyiségtípusa által mindnyájan magunkra és működési mechanizmusainkra ismerhetünk. A teljes képet tovább árnyalja a „szárnyak” jelenléte, mivel a sajátunkkal közvetlen szomszédos karakterek személyiségjegyei hatással vannak ránk. Kicsit olyan ez, mint az asztrológiában a csillagjegy és a hozzá kapcsolódó aszcendens párosa. Nagyon szeretem Richard Rohr Enneagramm c. könyvét, amely részletesen és élvezetes, közérthető stílusban mutatja be lelkünk arcait”, ugyanakkor felvázolja a kibontakozás útját is. Megmutatja, hogyan tudunk gyengeségeinkből erősséget, erényt kovácsolni, hogyan lesz személyiségünk ugyanazon jegyek mentén érettebb a spirituális fejlődés által. Lényegretörő, gyakorlati szinten támogat minket saját identitásunk, stabil értékrendünk kialakításában.
Ha még mélyebbre akarunk ásni a témában, töltsük ki a Gallup Intézet által készített tesztsort is (gallup.com oldalon megtalálható), aminek eredményeképp meghatározhatjuk az 5 ill. 35 legfőbb erősségünket. Ezek ismerte segít minket abban, hogy magabiztosabbá, produktívabbá és öntudatosabbá váljunk. Kiválóan alkalmazható csapatmunka során is, ahol az erősségek kiemelésével egy hatványozott közösségi érték tud megszületni.
A változás kulcsa bennetek rejlik. Bátorítalak titeket arra, hogy önmagatok megismerése legyen az első lépés ezen az úton. Kutassátok fel magatokban ajándékaitokat, amivel hozzá tudtok járulni önmagatok és környezetetek épüléséhez. Tisztában lenni magunkkal – ez az igazi bölcsesség. „Aki ismeri az embereket az bölcs, aki ismeri önmagát, az megvilágosult.” (Lao-ce)
Kezdjétek hát el keresni valódi arcotokat, azt a végtelenül szeretett lényt, akinek eleve teremtve lettünk. Éljétek meg a teremtésetekből fakadó szabadságot. Térjetek vissza igazi önvalótokhoz.
